Memoiron

Deep in the forest,
where even light sometimes stops,
pats its pockets…
and unfolds a map to remember which way to go—

There lives a small,
but very, very old spirit.

His name… is Memoiron.

His home begins with a door,
set quietly into the side of a tree
so large that would require a whole other forest to describe it properly.

Behind that door,
the roots stretch far deeper than they should.

Downward.
Sideways.
Further than any map would tolerate.

Corridors wind where corridors have no business being.
and rooms gather in all directions like an endless cluster of grapes .

Shelves upon shelves.
Drawers within drawers.
And chests that hum softly with things
that once mattered.

This is where lost and forgotten things go to be remembered somewhere else.

And in the center of it all...

Memoiron wakes.

The things arrived in the night, as they always did.
Softly. Quietly. Without saying hello.

“Inventions first,” Memoiron murmured,
brushing dust from a half-formed idea.

Such a clever mechanism. Elegant, even.
A shame they forgot this one…
It might have changed the course of history.

Carefully, he placed it on a neat shelf.

“Stories next.”

Ah… this one was beautiful.
A whole little world about dolls
and soft plush animals.

It would have made a wonderful novel,
had she kept it into adulthood.

Memoiron smiled.

“No matter. I’ll remember it.”

“…and now—”

Oh.

"...Another one."

Memoiron held it up between two careful fingers.

“…half a sock.”

A pause.

They turned it over.

“…its pair never comes with it.”

Gently, he put it into a drawer already far too full.

---

Mélyen az erdőben,
ahol még a fény is néha megáll,
megtapogatja a zsebeit…
és elővesz egy térképet, hogy megnézze, merre tovább—

Ott él egy apró,
de igen-igen öreg szellem.

A neve… Memoiron.

Az otthona egy ajtóval indul,
csendben simulva egy fa oldalába,
ami olyan hatalmasba, hogy a leírásához
egy egész másik erdőre lenne szükség.

Az ajtón túl a gyökerek mélyebbre nyúlnak, mint kellene.

Lefelé...
Oldalra...
És messzebbre, mint amit bármilyen térkép elbírna.

Folyosók kanyarognak ott, ahol nem lenne dolguk,
és szobák nyílnak róla minden irányba, akár egy végtelen szőlőfürt.

Polcok polcok hátán.
Fiókok a fiókokban.
És ládák, melyek halkan zümmögnek azoktól a dolgoktól,
amik egykor számítottak.

Ide kerül minden elveszett és elfeledett dolog,
hogy valahol máshol mégis emlékezzenek rá.

És mindennek a közepén…

Memoiron felébred.

A dolgok éjjel érkeztek, ahogy mindig.
Halkan. Csendben. Köszönés nélkül.

„Először a találmányok” — mormolta Memoiron,
miközben letörölte a port egy félig megformált ötletről.

Milyen okos szerkezet. Már-már elegáns.
Kár, hogy elfelejtették…
Megváltoztathatta volna a történelem menetét.

Óvatosan egytakaros polcra helyezte.

„Aztán a történetek.”

Ah… ez gyönyörű.
Egy egész kis világ, babákról
és puha plüssállatokról.

Csodás regény lehetett volna,
ha felnőttként is megtartja.

Memoiron elmosolyodott.

„Semmi baj. Majd én emlékezem rá.”

„…és most—”

Ó.

„…már megint egy.”

Memoiron óvatosan két ujja közé fogta.

„…egy fél pár zokni.”

Egy pillanatnyi csend.

Megforgatta.

„…a párja valahogy sosem jön vele.”

Gyengéden egy már így is túlcsorduló fiókba tette.